top of page

Az alapítvány
és annak célja

Végtelen örömmel tölt el minket, hogy teremtési folyamatunk egy olyan szakaszába érkeztünk, ahol már valóban varázslatos közös projektekbe kezdhetünk.

Egy csodálatos új kezdeményezésbe fogtunk, amelyről úgy véljük, hogy teljes összhangban áll szívünk hívásával, a bolygó átalakulási folyamataival, egy szebb és élhetőbb jövőképpel és az életünkre vonatkozó tökéletes tervvel.

Nagyon sokat jelent a számunkra, hogy kezdeményezésünk nemzetközi összefogássá válhat és egyre több emberhez jut el a híre! Ez egy újabb pozitív energia áramlást indított el, ami minket is felemel, tovább inspirál és ösztönöz, a megvalósítás felé vezető úton.

 

Az Alapítvány célja egy központ és egy életközösség létrehozása, melynek szándéka az isteni női/férfi minőségek felébresztése, kibontakoztatása és népszerűsítése – az egészséges életmód, rekreáció, szellemi-fizikai-érzelmi jóllét elősegítésével és harmóniába hozásával.

 

Egy olyan alternatív életmód központ létrehozását álmodtuk meg, amely nem csak közérzet javító szolgáltatásoknak, de hasonló gondolkodású lelkek találkozó helyének, Istennői Templomnak és fantasztikus rendezvényeknek adna otthont. Emellett pedig, egy olyan közeli földterület megvásárlása is szerepel a terveinkben, ami hosszú távon, az Isteni Tervvel megegyezően, Fényszigetté is válhatna majd.

Az alapivany celja

A hely Magyarországon, - Gödöllőtől 6 kilométerre, Domonyvölgyben - a kiemelkedően fontos gödöllői Istennő Örvényben helyezkedi el.  A természetközeli birtokot, erdő öleli körbe és egy halastó is megtalálható rajta, melyet az Egres-patak táplál. A hely szelleme, árasztja magából a békét és a csendet. A terület két nagy épülettel rendelkezik. Az egyik, az egyéni terápiáknak és az Istennői Templomnak ad otthont. A másikban pedig, az alternatív segítők, illetve 2-4 vendég szállásolható el. Jövőbeli terveink között szerepel egy nagy jurta vagy ecodome felállítása a birtok kihasználatlan területén, hogy nagyobb csoportos tevékenységek, rendezvények számára is tudjunk helyet biztosítani. A birtokon ezen kívül megtalálható még egy közösségi étkező, amely a hasonlóan gondolkodó emberek “klub” találkozóit is szolgálhatja majd a jövőben. A feltételek adottak ahhoz, hogy folyamatos fejlesztésekkel, a béke és a nyugalom szigetén fogadjunk minden hozzánk betérő lelket, és egy szívből kapcsolódó közösséget építsünk fel együtt. 

 

Természetesen a fejlett technológiás eszközökön túl, olyan szolgáltatásokat is kínálunk, mint az Istennő energiát felébresztő érzelmi blokkoldások, ceremóniák, szakrális transzformatív technikák, testi és lelki blokkok felszabadítása, masszázs kezelések, kristályterápiák és még sorolhatnánk. Ezen a fantasztikus energetikájú helyen, az ébredő, relaxáló, tudatos embereknek lehetőségük van arra, hogy találkozzanak, beszélgessenek, megnyíljanak egymásnak, felhőtlenül táncolhassanak, nevethessenek, és önfeledt pillanatokat, mély kapcsolódásokat éljenek meg. Ez egy olyan bázissá alakulhat, ahová mindig benézhetnek majd, ha szeretnének töltődni az energiájával. Sok csodás rendezvényt fogunk tartani és számos felszabadító élményre lesz alkalom. Hihetetlen terveken dolgozunk!

Az Isteni Fény Háza
Domonyvölgy

ATARGATISZ
Istennő temploma

Temple of Atargatis logo1.1-01.png

"Magyarország hatalmas Istennő örvény. Sok civilizáció élt itt az arkhón invázió előtt. Az itt élő törzsek egész Európa számára őrizték az Istennői energiát. Ezért van most szükség arra, hogy Magyarországot aktiváljuk.”- 2018. április 14. Budapest - Ascension Conference 

 

Gyorsul a kozmikus váltás és az egész Univerzum, az új kozmikus ciklusba való fázisátmeneten megy keresztül. Ez azt jelenti, hogy amit hamarosan megtapasztalunk, az nem csak a Galaktikus Szuperhullám, hanem egy olyan szintű kozmikus váltás, amilyen még soha nem volt megtapasztalható az Univerzum teremtése óta. Ezért most több mint 1500 évnyi elnyomás után, újra létre kell hozni az Istennő Templomokat a bolygó felszínén. 

 

Olyan nyilvános tereket kell létesíteni, amelyek elérhetővé teszik az Istennői Energiát a felszíni lakosság számára. Ezek olyan terek, melyek hetente legalább néhány órára nyitva állnak a nagyközönség előtt, és különböző formában hozzák el az Istennői Energiát az emberekhez, mint például  meditációval, tánccal, felolvasással és zenével. Ezeket a Templomokat a lehető leghamarabb létre kell hozni, hogy támogassák a bolygó energetikai átalakulását.

Jelenleg a bolygón, az alábbi helyeken találhatóak ilyen templomok: https://goddess-temple.earth/en/

 

Atlantisz idején hatalmas, erőteljes templomokat építettek az Egyenlítő mentén, melyek közvetlen kapcsolatban álltak a Galaktikus Konföderáció anyahajóival, amik közvetlenül felettük helyezkedtek el a geostacionárius pályán. Ezek a templomok a mennyei Istennői energiát horgonyozták le a bolygó felszínén, míg a sarki templomok a mennyei Isteni energiát horgonyozták le. Az Istennő Templomok közelében mindig megtalálható volt egy szent tó is, ahol egy női Angyali lényen keresztül horgonyozták le az Istennő Örvényt.

 

Atargatisz egy sellő Istennő, aki a Szíriusz csillagrendszerből származik, és egy tojás formájú járművel ért földet az Eufrátesz partján, sok ezer évvel ezelőtt.  

Őt Astarte, Atargatis, Aset, Aphrodité néven ismerték. Atargatis volt a közösség védelmezője. ​​A hellenisztikus időkben rendkívül népszerű volt, ekkor már haltestű, kifejezetten sellőszerű alakban képzelték el.

Állandó jelzői a „tiszta”, „megváltó” és „Szűz”, valamint az „Istenek Anyja”, kétségkívül hatással volt a Szűz Mária-történetre. Ikonográfiája Kübelé, a „Nagy Anya” ábrázolásaihoz hasonló.

Mítosza szerint halandóból lett istenné. Állapotos lett és egy tóba ugorva öngyilkos akart lenni. Vízi nimfák mentették meg, de félig hallá változott, a megszületett gyermeke pedig Szíria királynője lett. Szicíliai Diodórosz szerint ez a leány Szemiramisz volt (akinek első férje Óannész). A vízzel kapcsolatos mítosza miatt azonosították Aphroditével, majd a római korban Venusszal. A vízből kiemelkedő Aphrodité önálló istenként talán közvetlenül Atargatiszból eredeztethető, mégpedig annak termékenységi, és Istártól származó szerelmi, érzéki vonatkozásaiból. Ciprus beleillik a kultusz korai görög időkbeni terjedésének irányába. Ovidius elbeszéli, hogy Venus Typhon elől menekülve ugrott az Eufráteszbe, amikor Eros gyermekével volt terhes. Az istennő a vízi nimfákhoz könyörgött, mire két hal megmentette. Ez a két hal alkotja a Halak csillagképet. Lukianosz Hérával azonosította. Ezen túlmenően egyes aspektusai Nemeszisz sorsistennő felé is mutatnak. A palmürai Tükhé – aki Artemisszel is azonosult – az ősi arab istennőhöz, Allathoz is hasonló, akinek ikonográfiája nagyon hasonlít a Atargatiszéhoz. Allat viszont szintén az Élat (’ílt) néven is ismert még ősibb ugariti Atirat (’aṯrt) egy változata. Az ikonográfia változásai azt eredményezték, hogy a római korban még több helyi istennővel azonosult, még olyan jelentős kultuszok is hatása alá kerültek, mint az egyiptomi Íziszé. Még a brit szigeteken is kimutatható a jelenléte.

Atargatisz Istenno Temploma
Az Isteni Feny Haza

EGY szívből kapcsolódó, azonos lelkülettel és jövőképpel rendelkező, közérzet javító szolgáltatásokkal foglalkozó baráti/testvéri/szerető közösséggé váltunk, akik közös álmot szőttek. Már 2019-ben elkezdtünk fejlett technológiás eszközökkel dolgozni, egyéni segítséget nyújtani, könyveket fordítani és kiadni, workshopokat szervezni és azóta fogadjuk mindazokat, akiket hozzánk vezetnek. Utunk során, egyre többen ismertük fel egymást és a közösen eltöltött idő és munkáink közben, egyre erősebben rajzolódott ki egy közös jövő képe. Az elmúlt években, a hozzánk forduló segítséget kérők száma, exponenciálisan megnövekedett, egyre többen fejezték ki az igényüket arra, hogy szeretnének hasonló gondolkodású embertársaikkal találkozni, egyre nagyobbá vált az igény, az általunk kínált szolgáltatásokra, beszélgetésekre, kapcsolódásokra. Ám az a tér, ahol eddigi munkánkat végeztük, a mi alapközösségünk számára, egyre kisebbnek bizonyult.

 

Két évvel ezelőtt “kiküldtük a kérésünket”. Egy olyan támogató személyt “hívtunk”, aki - az anyagi támogatásával és elhivatottságával - segítene nekünk a fizikai síkon elindítani az elképzeléseinket.

A kérésünk meghallgatásra talált, és egy évvel ezelőtt, bekopogtatott az ajtónkon(!). Miután megtaláltuk az ideális helyet, csodálatos segítőnk által, egy 3 éves bérleti díj támogatásra tettünk szert. 😀🙏

 

Izgatottan várjuk, hogy EGY csapatként léphessünk tovább, egy csodálatos közösségben!

Kik vagyunk

Kik vagyunk
Kozossegunk tagjai

Közösségünk tagjai / Segítők

383240043_150914661424588_2225026030037781894_n_edited_edited.jpg

Nagy Kata és Takács Andrea - Alapítók

Kata és Andrea képviselik a hely szívét és lelkét. Amíg Andrea a központ rendjéről és a látogatók kényelméről, addig Kata, a különböző programok szervezéséről és a nemzetközi közösség összefogásáról gondoskodik.


Barátságuk a Rózsa Rendjéhez kapcsolódik, de a központ megvalósításában való együttműködést,  nővériségük és egymás iránti szeretetük kiteljesedését, a Test Szentségének Felébresztésének gyakorlása hozta el számukra. Mindketten társadalmi munkában látják el a központ és az abban található templom körüli feladataikat, melyet a legnagyobb szívügyüknek tartanak.  

Csatlakozz hozzank

Csatlakozz hozzánk

Célunk az, hogy minden egyes személy, aki valamilyen módon hozzájárul vagy bekapcsolódik a közösségünk tevékenységeibe, hasonló szinten részesüljön az előnyökből és mindenki egyenlő félként legyen megbecsülve.

Ez egyben arra is egy nagyszerű lehetőséget kínál, hogy mindazok, akik olvassák ezeket a sorokat, felismerjék esetleg magukban az elhívást arra, hogy részt vegyenek - a saját egyéni módjukon - ebben a közös teremtési folyamatban.

TE HOGYAN VEHETNÉL RÉSZT EBBEN?

 

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a központ működtetését, az abban résztvevők, nagy százalékban társadalmi munkaként végzik. A szolgáltatásokból befolyt összeg nagy része, a fenntartási költségekre és az alapítvány kitűzött céljainak megvalósítására lesz fordítva, az emberiség és a bolygó szolgálatában. NEM befektetőket keresünk, hanem olyan segítőket, együttműködőket, akik egy nagyobb közös jólétet és egy fényesebb, szívközpontúbb jövőképet szeretnének támogatni.

 

Mindenki segítségét szívesen fogadjuk, aki elhivatottságot érez arra, hogy akár aktívan is részt vegyen vagy támogassa központunkat és jövőbeli terveinket.

Ezt sokféleképpen megtehetitek.

 

Lehetsz akár festő, író, művész, szobrász, zenész, weboldal készítő, videó szerkesztő, fotográfus, számítástechnikai szakember és még sorolhatnánk... Te mivel tudnál/szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek jólétét, emelkedését szolgáló központunk egyre elképesztőbb legyen?

Egy ilyen létesítmény elindításakor rengeteg mindenre/mindenkire van szükség. 

Például:

  • -Ha művész vagy és egy általad készített Istennő ihletésű szoborral, festménnyel, zenével szeretnél hozzájárulni a központ életéhez, bátran keress meg minket!

  • -Ha fantasztikus weboldalakat, image filmeket készítesz, social média tartalmakat gyártasz és szívesen ajánlanád fel a befektetett idődet és munkádat, bátran keress meg minket!

  • -Ha kertész/virágos vagy, és örömödet leled abban, hogy csodás környezetet teremtesz magad körül és segítenél a birtok környezetének fenntartásában, bátran keress meg minket!

De akár szellemileg is hozzájárulhatsz a központ kiteljesedéséhez, lehet az egy előadás, gyógyfüves vagy szakrális olajokkal foglalkozó workshop, hangfürdő, jóga, meditáció vagy akár az Istennői templomban is vállalhatsz önkéntes munkát. 

 

A példák sorát folytathatnánk a végtelenségig, de a segítségnyújtás bármely formája hatalmas előrelépést jelenthet most számunkra, - ez úgyis természetesen különböző módokon éled fel minden egyes egyénben- és mi szeretettel fogadunk minden támogató megkeresést.:

houseofthedivinelight@gmail.com

Támogatás és együttműködés

A központ bevételének, és a hozzánk érkező támogatásoknak nagy részét, az alapítvány célkitűzésének elérésére fordítjuk. Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, megvásárolnánk azt a birtokot, ahol a kezdeményezésünk útnak indult, illetve egy közeli földterületet, melyre a közösségi együttélést szolgáló dómházakat telepítenénk, a későbbi Fényszigeteken élő közösségek számára. Ezt 2025-ig szeretnénk megvalósítani. Ehhez bizony pénzügyi támogatásra és nemzetközi összefogásra lesz szükségünk!  A Te energiád és szándékod is nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy hozzájárulásoddal megvalósulhasson ez a csodálatos vízió, melynek létrehozásán már évek óta munkálkodunk. Ezért, ha hívást érzel arra, hogy személy szerint bármilyen összeget ajándékozz erre a célra, nagyon hálásak leszünk Neked érte.

 

Az anyagi támogatásokat az alábbi számlaszámon tudjuk fogadni:

Az Isteni Fény Háza Alapítvány

Bank: Erste Bank Hungary Zrt

Számlaszám:

HU81 11600006-00000001-98663104

 

Amennyiben anyagi támogatással személy szerint nem áll módodban segíteni, már azzal is rengeteget teszel, ha megosztod ezt az információt a barátaiddal, ismerőseiddel vagy olyan nyíltszívű, jómódú emberekkel, akik szívesen támogatnának egy ilyen kezdeményezést.

 

Ha nem érzed azt, hogy bármely formában részt vehetnél ebben, kérünk téged, hogy támogass minket azáltal, hogy egy jó kívánságot, vagy akár egy áldást küldesz erre a projektre és az abban résztvevők számára.

 

💓 Hálásan köszönjük! Legyetek Áldottak! 💓

Egyuttmukodes
Programok

Programok / Szertartások

Szolgaltatasok
Bejelentkezes

Szolgáltatások / Bejelentkezés

Hazi rend

Az Isteni Fény Háza házirendje

Hamarosan!

Tovabbi informaciok

További információk

Elerhetosegek

Elérhetőségek

HOUSE OF THE DIVINE LIGHT FOUNDATION
AZ ISTENI FÉNY HÁZA ALAPÍTVÁNY


Cím: 2182 Domonyvölgy, Hungary, Akác utca hrsz 253
E-mail: houseofthedivinelight@gmail.com
Tel: +36 30 525 9249

Nyitvatartási idő/Opening Hours:


H-Sz: Zárva!
Office/Iroda: Cs-P  09:00-12:00
Temple of Atargatis / Atargatisz Temploma: Cs-P 12:00-16:00

Csoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges!


House of the Divine Light Services, workshops/Isteni Fény Háza szolgáltatások,Workshopok: Cs-V 10:00-18:00
Előzetes foglalás alapján!

  • Facebook
bottom of page